„Megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét is hét napon át örvendezve, mert megörvendeztette őket az Úr […].” (Ezsd 6,22a)

Rohanó világunkban, amikor végeláthatatlan tennivalók sora áll előttünk, talán arra gondolhatnánk, hogy jó, hogy volt idejük hét napig ünnepelni. Nem volt dolguk? De, volt elég, hiszen éppen hazatértek a fogságból. Az ország romokban, a templom romokban, újjá kellett építeni mindent, na meg a mindennapi szükségletekért is dolgozni kellett. Előbb azonban megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét, az egyiptomi szabadulás emlékére, de ugyanakkor a saját szabadulásuk valóságára nézve is, hogy véget ért a babiloni fogság. Amikor az ember a saját bőrén is tapasztalja az Úr szabadító, megsegítő hatalmát és szeretetét, tud és akar ünnepet ülni, hálát adni. Mennybemenetel ünnepén is van alkalmunk van erre. Nem csak arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus felment a mennybe, hanem arra is, hogy így velünk lehet mindenhol és minden nap, erejével és szeretetével. Hiszem van személyes okunk arra, hogy ünnepet üljünk, örömmel és hálaadással, mert megörvendeztetett minket az Úr. Ámen.