„Én, az Úr vagyok a védelmezője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki se bánthassa.” (Ézs 27,3)

  Krisztus anyaszentegyházát az Úr szőlőjeként is szoktuk emlegetni. Ézsaiás, próféciájában a fogságba vonszolt választott népet szemlélteti az Úr szőlőskertjeként. Lehet-e nagyobb áldás, mint az, hogy maga az Isten a gondviselője, az „őriző pásztora” egy népnek, egy közösségnek? Nem igazán. Izráel népe gyakran megfeledkezett erről. Mint ahogy arról is, hogy nemes feladata van, színborrá kell érjenek gyümölcsei. Pedig az Úrnak a legínségesebb időkben is éjjel-nappal gondja volt népére. 

  Krisztus anyaszentegyházaként, ma mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy csak a Megváltó és Szabadító oltalma, védelme alatt érhetünk be a hitben, nőhetünk fel az Istennek tetsző gyümölcsöket termő bizonyságtételre. Kértük-e már mindehhez Isten Szentlelkét, az Úr áldását? Netán megelégszünk azzal, hogy olykor az Úr szőlőjeként emlegetnek, a mennyei Atya pedig „ránk is felhozza napját” és nekünk is „esőt ad”. Nagy vétek lenne az Úr jelenlétét alábecsülni. Lelke által ma is Ő a mi „kegyes megoltalmazónk”. Áldjuk érte! Ámen.