"A süketet ne szidalmazd, a vak elé ne vess gáncsot! Félj Istenedtől: Én vagyok az Úr!" (3Móz 19,14)

     Két súlyosan káros, a keresztyén ember számára megengedhetetlen magatartás képe jelenik meg az igében. Az első a rosszakarat, amikor eldönti valaki magában, hogy kárt okoz embertársának. A második a felebarátom gyengeségének kihasználása, visszaélés a magatehetetlenségével. Bár egyértelműen szembeötlőnek és visszataszítónak látszik ez a fajta viselkedés, mégis könnyen, akár észrevétlenül tettesekké válhatunk. A szeretetlenség megannyi formája vehet rá minket is, hogy egy pillanat alatt csúfolódóvá, gáncsoskodóvá, bosszúállóvá legyünk. Olyan nagy a kísértés, hogy csak egyetlen módon védekezhetünk ellene: ha mindenkor azzal a szeretettel nézzük felebarátainkat, amivel Megváltónk nézett bennünket. A vele való szövetségben nekünk már nem a gonosztól való távolságtartás, ezzel együtt az Istentől való félelem, hanem a támogatás, segítségnyújtás, a feltétel nélküli szeretet a lehetőség, amivel szolgtálhatunk önmagunk és mások örömére is. Ámen.