„Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk […].” (2Krón 14,10b)

  Az ereje teljében lévő ember rendszerint büszke arra, hogy nem szorul segítségre, támogatásra. Elfogadja, hogy a mozgássérülteknek, időseknek segítséget jelenthet egy mankó, egy sétabot, de egy  "rettenthetetlen hős" nem szorul ilyen támaszra. Talán sokan ismerik az Indiana Jones filmeket. Az egyikben a főhőst - miután több akadályt leküzdött - egy hatalmas szakadék választja el a végső céltól, a teremtől, ahol az utolsó kereszteslovag őrzi a Szent Grált. Átkelni a szakadékon viszont lehetetlen. Nyoma sincs a mélység fölött átívelő hídnak. Morfondíroz egy sort, majd meglepő módon kilép a „semmibe”. 

  Pál apostol írja: „nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18). Az örökkévaló Istenre nézni, benne bízni olyan támasz, amely nemcsak a veszélyben – a krónika szerint hatalmas etióp sereg tör az Ászá vezette Júdára – hanem naponként segítség a hívő embernek. Nem szégyen a „hősöknek” sem így fohászkodni: „Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk!” Ámen.