„A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.” (Péld 10,12)

Gyakran hangoztatjuk, a hívő embernek a szeretet a természetessé, míg a gyűlölet idegen érzéssé kellene legyen. Aztán kiderül, hogy a keresztyének, a hívők is „emberből vannak”. Nem mentesek az érzelmi végletektől, a gyűlölettől sem. Az ókori latin irodalom egyik gyönyörű epigrammájában, a költő így fogalmazza meg vívódását:

„Gyűlölök és szeretek. Tán kérded, mért teszem én azt.

Nem tudom, ám érzem, s szerteszakít ez a kín.”

(Catullus: Odi et amo - Devecseri Gábor fordítása)

A kettős és merőben ellentétes érzések együtt, kínnal, vívódással járnak. Észszerűbb lenne a kierkegaardi „vagy-vagy” értelmében egyik, vagy másik érzés mellett elköteleződni. Végtelenül könnyebb lenne, ám a keresztyén elhívás, a Krisztustól nyert megbízatásunk másról szól. A hitről, hogy minden rossz, a bűn, a hűtlenség, a viszály és gyűlölet felett áll Isten kegyelme. A kettős, kínos érzésre egyetlen gyógyír van, Isten Krisztus Urunkban tanúsított szeretete. Legyen ma is etalon, zsinórmérték számunkra. Ámen.