“Ézsaiás így szólt: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom.” (Ézsa.6,5)

Milyen szép és őszinte vallomás lenne, ha egyszerűen ezt be tudnánk vallani mindannyian. Ézsaiás prófétát már csak azért is meg kellene ismerni, mert különleges elhívása volt. Látta Istent az Ő szentségében (6.fejezet). A szentség fogalma átitatja egész bizonyságtételét. A világot azután ennek fényében láthatja, és értelmezheti. A régiek kifejezésével: sub specie sanctitatis Dei – azaz Isten szentségének fényében lát mindent. A katolikus testvérek a 4. századtól felfedezték e bibliai rész fontosságát. Damasus pápa a liturgia részévé tette. Azóta megszámlálhatatlan egyházi ének alapgondolatát képezi. A "Sanctus" a mise szerves része. Szent vagy, szent vagy, szent vagy mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a mennyet és a földet...Ismerős, nem? Ilyenkor történik az, hogy "térdre esik" az ember. Kérdés, hogy mennyire tudatos a mozdulat? Hogy jöhet a "teremtmény", az ember ahhoz, hogy lássa Isten dicsőségét? Ez a szentség megtisztító tűz, de örök szeretet is. Jézus gyógyítja a tisztátalan lelkű embereket (Lk.6,17-18). Ézsaiás is megtisztult az oltárról vett égő parázs által. A református ember tud arról, hogy Krisztus hozta közel a "szent Istent", és arról, hogy helyettünk áldozatot vállalt a kereszten. A Szentlélek segít nekünk ezt megérteni, és hitet nyerni: nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Lélek szerint járnak! (Róm.8) Ámen.