2025. február 22., szombat

“Boldogok, aki éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” (Mt.5,6)
A Hegyi beszéd sokak szerint magas mércét állít az ember elé. Szinte azt mondanánk, hogy legyen az Úr elnézőbb. Mégsem lehet ezt vagy azt olyan egyszerűen megvalósítani. Ő is tudja. Találkoztam olyan közösségi ajánlással, hogy pénzért erre vagy arra a feladatra meg lehet bízni embereket. Tudom, hogy a világ így működik, de mindenki tudja meg, hogyha a keresztyén ember nem áldozza idejét, erejét, pénzét, tehetségét a közösség érdekében, akkor egyszerű KFT leszünk a palettán. Jaj, de szép hívők vagytok! Szép az öltözet!

Jézus feltárja az ember legnagyobb szükségét. Bármit is megnyerhet az életben, mégis keres egész életében. Mert a végső igazságra szomjúhozunk, és csak akkor érezzük jól magunkat, ha képletesen ettünk a mannából. Kell nekünk embereknek az Istentől jövő lelki nagy energia és táplálék. Ennélkül semmik vagyunk. Sokan megtapasztalták az éhség és szomjúság fizikai, aztán lelki mélységeit. Akkor vagy boldog, hogyha a feltárt igazságért naponta imádkozol. Feloldozást és békességet nyersz. Az Úr imádsága jut eszembe: Jöjjön el a te országod! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése