“Pásztorold botoddal népedet!” (Mik.7,14a)

A pásztorbot a tekintély és hatalom kifejezője, de ugyanakkor a megszámlálás és fenyítés eszköze is. A pásztor kezében a védelmet jelenti. Gyönyörű történetek szólnak a pásztorkodásról. Elég hogyha Mózesre, Jákóbra, Dávidra gondolunk. Gyönyörű zsoltárok születtek a pásztorról és nyájáról. Az Úr az én pásztorom – olvassuk a 23. zsoltárban. Az is lényeges, amit hallunk a századik zsoltárban: Mi az ő legelőinek nyája vagyunk. Mivel ez a kép mélyen élt a nép szívében, könnyen megértették Jézus szavait, amikor jó pásztornak nevezi önmagát.

Ha te Övé vagy, akkor már ismerned kellene Őt. Felismered benne a jó pásztort. Ha úttalan utakon jársz, ha nem hallod a hívó szót, ha egyedül érzed magad, akkor kiáltanod kell, hogy Ő találjon meg újra. Nagyon régen, amikor pásztor- királyok uralkodtak, bárki nyugodtan aludt, mert volt biztonság érzete. Reggel minden rendben lesz, mert van Pásztor. Így jutott eszembe a 4. zsoltár: Békességben fekszem le, és legott elaluszom, mert te, Uram, egyedül adsz nekem bátorságos lakozást! Nagyon jó lenne, hogyha nem a papírszerű életbiztosítás adna nekünk békességet, hanem a jó Pásztorral való élő kapcsolat. Nem az életbiztosítás, hanem az örökéletbiztosítás a lényeges. Ezt csak a jó pásztor adhatja meg, nem a béresek, az üres ígéretek, amelyek cserbenhagynak. Ha eltévedtem, Uram, keress meg újra! Ámen.