„Mert a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki nyereséget hajhász, a prófétától a papig mindenki elvetemült csaló. Népem romlását azzal gyógyítanák, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – pedig nincs békesség!” (Jer 6,13–14)
Fájdalmasan időszerű az ige megállapítása. Kifejezetten nyereséghajhász – ma ügyesen kozmetikázva legtöbbször így fogalmazunk: profitorientált – világban élünk. Még a népeket is egyfajta profit (a GDP) alapján rangsorolják. Mennyire álságos ez, ha vendégmunkások ezrei, milliói termelik a profitot. Civilizációként tekinteni egy rabszolgasorba hajtott népek által felépített egyiptomi vagy római birodalomra. A jólét legtöbbször csak a békesség látszatát kínálja.
Isten ezt láttatja Jeremiás prófétával. Könnyelműen mantrázni a békességről, holott küszöbön a babiloni fogság: hiba. Népünknek sem kell a szomszédba menni elevenbe vágó példákért. Elég Trianonra gondolni. Az „aranykor” felszíne alatt rendszerint érlelődik a romlás. A remélt siker és várt haszon oltárán könnyelműen feláldozhatunk sok mindent. Családot, barátságot, szeretetet, amelyeket Isten ajándékozott. Keressük ma is az igazi lelki békességet Krisztusban. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése