„Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” (Lk 17,10)

 

Egy érdem alapú társadalomban egyre nagyobb kísértés, hogy bebizonyítsa az ember, hogy különleges. Különleges szakember, különleges szülő, különleges keresztyén és sorolhatjuk tovább. Mennyi versengés, mennyi megfelelési kényszer, mennyi lelki őrlődés származik ebből. Jézus éppen a tanítványait óvja attól, hogy így gondolkodjanak. Gondolkodjunk el ezen mi is. Valójában különlegesek vagyunk mindannyian, abban az értelemben, hogy Isten tervében a nagy szerkezetnek egy részei vagyunk. Valahová az Úr odahelyezett, hogy munkánkkal, bármi is legyen az, előre vigyük tervének megvalósulását. Tulajdonképpen, ha elvégezzük feladatainkat, mint Isten gyermekei, Krisztus szolgái, akkor csak azt tesszük, ami a kötelességünk volt. Tegyük meg mindig alázattal, becsülettel, odaadással, krisztusi lelkülettel, ami ránk bízatott, reménykedve abban, hogy majd hallhatjuk: Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. (Mt 25,21) Ámen.