„Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs 6,3)

  Teljesen megváltozott a világ, pontosabban az ember méltóságokhoz való viszonya. Csodálatot vált ki belőlünk egy-egy nagyszerű teljesítményt elérő embertársunk. Tudunk rajongani énekesekért, színészekért, ismert közszereplőkért. 

 Minap láttam egy térképet, a foglalkoztatottság arányát tüntették fel rajta, megyék szerint. A szerkesztők hozzátették, hogy a foglalkoztatottság egyedül Bukarestben haladja meg az ötven százalékot. Következtethetünk ebből arra, hogy a vidéki ember általánosan lusta? Egyáltalán nem. Arra viszont igen, hogy semmi nem motiválja a földművest arra, hogy a foglalkoztatottak táborát erősítse. 

 A tisztelet teljes hiányának kiváló példája: a nehéz munkába belerokkant, hajlott hátú idős embernek legfeljebb egy foghegyről odavetett „jó napot” jár, elvégre ő nem tett semmi rendkívülit. Ez tükröződik az Isten iránti viszonyulásunkon is. Amíg nem valljuk együtt az igével, hogy Isten dicsősége betölti az egész földet, nem fedezhetjük fel az egyszerűségben rejlő emberi méltóságot sem igazán. Ámen.