„De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló…” (1Kor 15,10)

A mai napi, vagy az általános közérzetünk nagyban attól függ, hogy milyen az önértékelésünk. Az ember érezheti úgy, hogy lehetne több, lehetne más. Nyilván erre hatással van az a mentalitás, ami egyre magasabbra teszi a lécet. Több pénz, menőbb autó, nagyobb ház, jobb munkahely, magasabb pozíció, több elismertség, tökéletesebb test, több követő az online térben, több, nagyobb, tökéletesebb... Pál apostol nem lett Dávid vagy Salamon király, sem Illés vagy Elizeus próféta, sem József, Egyiptom második embere, sem Sámson... Az lett, amivé Krisztus tette, azt a munkát végzi, amit az Úr rábízott. Az vagyok, amivé Isten tett. Már ez megnyugtatja a keresztyén embert, de ha még azt is érezzük, hogy ez kegyelemből van, akkor másként tekintünk magunkra. Ha felismerjük, hogy ez nem a saját erőnk, tudásunk, képességünk, hanem Isten kegyelmének az eredménye, mert ezt sem érdemelnénk, akkor a helyünkön vagyunk. Nem hiábavaló az életünk, a munkánk, a helyünk, mert az Úr tervének részesei vagyunk. Értékesek Krisztusnak. Ámen.