„Imádkozzunk a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2,2)

     Nem könnyű protestáns magyarként, ráadásul elszakított részként ezt az igét befogadni, hiszen a történelem bennünk él, és komoly súlyokat aggatott ránk. Ezeket a sorokat viszont Pál apostol fogalmazta meg, aki választhatta volna a római birodalom teljes jogú polgáraként a kényelmes jólétet, vagy zsidó írástudóként a főembereknek kijáró kiváltságokat, ám ő Krisztus szolgálatába állt, nincstelenül és fáradhatatlanul. Anélkül, hogy reformátor eleinket bármilyen módon megítélnénk, vagy úgymond méltatlan utódokká válnánk, fogadjuk el a tanítást: imádkozzunk a királyokért és minden feljebbvalóért! Isten az, aki "dönt királyokat és tesz királyokat" (Dn 2,21), mi pedig gyermekeiként hálaadással fogadjuk minden döntését, cselekedetét! Nem számításból, sem kényelemből, nem is önfeladásként, hanem mint akik megtanultuk már, hogy ő sokkal jobban irányítja életünket, mint azt mi elgondolhatnánk! Nem is a királyok, vagy főemberek biztosítják számunkra a nyugodt és csendes életet, hanem az imádságos lélek, az istenfélelem és a tisztesség! Ámen.