„Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.” (Zsolt 33,12)

   Az elmúlt hét közepén ünnepelt a magyar nemzet. A magyar államiság fennállásáról emlékeztünk meg. István király az Árpád-házi utódokra, illetve a nemzet egészére hagyott szent örökségéről. Legalább ennyire érdemes emlékezni arra is, hogy mindennek van egy igen fontos előzménye. Nevezetesen az, hogy az Úr, az Isten a többnyire ma is a Kárpát-medencében élő, de ténylegesen a világ minden részén fellelhető magyarul beszélő, érző és - a költőt idézve - "álmodó" gyermekeit is elválasztotta Krisztus örökségébe a hit által. Boldogságunk és boldogulásunk ezeregynéhány éve attól is függ, hogy krisztusi örökségünket, keresztyénségünket mi magunk komolyan vesszük-e?

 Amennyiben igen, a zsoltárossal együtt vallhatjuk meg, hogy az Úr, a mi Istenünk. Legyen boldog örömmé ezen a vasárnapon is bennünk, hogy mint "az Ő népe és legelőjének nyája"(Zsolt 79,13)  minden vasárnap hálát adhatunk ezért is a gyülekezetünk közösségében. 

   Ámen.