„Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” (Zsolt 90,10)

     Mózes imádságaként ismerjük ezt a zsoltárt. Ha valaki, akkor ő igazán emlékezetes utat járt be Isten szolgálatában. Mégis éppen ő beszél hiábavaló fáradtságról, ami életünk nagyobbik részét tölti ki. Nem szomorúság, vagy pláne lemondás van ebben a hangban, hanem ténymegállapítás: Isten embere számot vet önmagával, Isten előtt állva. Nem panaszkodik, nem kéri számon Teremtőjét, de nem is szépíti, kozmetikázza dolgait. Józanul felméri a lehetőségeit azért, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőle. Amikor ezzel megvan, akkor mintegy Isten elé teszi az életét: én ennyit tudok magamtól, de te Uram bármire képes vagy velem! Ezzel a józansággal és bizalommal álljunk mi is ma Isten elé! Ámen.