„És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Mk 11,25)

     Velem elég gyakran megesik, hogy elfelejtek fontos dolgokat, és akkor szembesülök a feledékenységemmel, amikor késő, amikor már csak komoly idő- és munkaráfordítással tudom pótolni, helyrehozni. Rendszerint így vagyunk a haraggal, panasszal is: mire ráébredünk, hogy mennyire rossz hatással van ránk, már egy csomó időnk és energiánk ráment. Megváltónk nagyon jól ismeri emberi természetünket, éppen ezért nem kéri azt, hogy mielőtt imádkoznánk, már megbocsássunk. Akkor ébredünk rá a megbocsátás fontosságára, amikor nekünk is szükségünk van rá (n.b. nem a boltban jut eszembe, mit kell vennem, hanem amikor már hazaértem...). Akkor engedjük el a haragunkat, amikor rádöbbenünk, mennyi oka lenne Istennek haragudni ránk. Ezért is fontosak az Istennel töltött csendes percek, mert eszünkbe jutnak eltemetett, átrajzolt, megszépített dolgaink, amik folyamatosan mérgeznek, gyengítenek, távol tartanak egymástól. Imádkozzunk tehát, és bocsássunk meg felebarátunknak! Ámen.