„Nem te [vagy-e] Urunk, Istenünk, benned reménykedünk?” (Jer 14,22c)

 Isten minden áldása magától értetődő számunkra. Természetes, hogy VAN (mármint áldás, kedvező életfeltételek - például napfény és eső). Ezzel szemben - milyen különös - Isten létezését, tudniillik, hogy VAN („Vagyok, aki vagyok.” – 2Mózes 3,14) viszont mindegyre kétségbe vonja a világ. Valami rendkívülinek kell történni ahhoz, hogy ezt újraértékeljük. Olyan eseménynek, amilyen az ige hátterében is áll.

  A déli országrész - Júda, Jeruzsálem - egy soha nem tapasztalt nagy szárazság miatt sóhajtozik. Elapadtak a források, üresek a ciszternák, a „repedezett kutak” nem tartják a vizet, a nép tehát epedezve könyörög esőért. Mert szüksége van az éltető vízre. Érdemes újragondolni. Miért kell szükségállapot, hogy világos legyen – Isten nélkül nincsenek kedvező életfeltételek? Azért, mert az embernek Isten minden áldása természetes, magától értetődő! Míg ingyen, míg kegyelemből, „csak úgy magától”  van. Ne feledjük mi is az Úr kegyelméből vagyunk még. Ez ad reménységet a holnaphoz, mi pedig ezért adhatunk hálát ma is. 

   Ámen.