“Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.” (Hag.1,9)

A fogságból megszabadított nép látta a romokban heverő templomot, de folyton azt mondogatták, hogy nem jött el még a templom építés ideje. Ott kell megtapasztalják azt, hogy Isten házát nem szabad elhanyagolni, mert Isten áldásai is kieshetnek az életükből. Mintha hallanánk: Törődjünk magunkkal, aztán a templommal is lesz valahogy, az egyházzal is lesz valahogy. Igen, de hiába reménykednek a gazdagodásban, kevés lett Isten áldása nélkül.

A romok kissé arról beszélnek, hogy nem volt aki megvédje a templomot, de azt is jelenthetik, hogy levette az Úr a vigyázó tekintetét a házról. Sokszor volt már olyan, hogy a népnek hűtlensége ezt eredményezte. Az engedelmesség áldást hoz, és Isten védelmét is biztosítja. Életünk is templom, életünk bástya. Fáradozunk a védelméért, de sokszor gyengék és felelőtlenek vagyunk. Kicsúszik a kezünk közül. Eszünkbe jut a 127. zsoltár: ha az Úr nem vigyáz, nem őriz, akkor hiába vigyáz az őriző. Jó lenne ma azon gondolkodni, hogy van-e igazi védelme életünknek, legféltettebb kincseinknek? Jó lenne elgondolkodni, hogy milyen személyes áldozattal vagy munkával járulhatok hozzá a közösség építéséhez. Ámen.