„[Uram,] te majd megerősítesz és meggyógyítasz engem!” (Ézs 38,16b)

   Legtöbb ember szemléletétben a kiváló egészség és jó fizikai erőnlét a természetes állapot, a normalitás. A betegség és nyomorúság - bár létezik - kínos és elfogadhatatlan. Ez nem egyenértékű azzal, hogy közömbösek lennénk a betegség, a fájdalom, a szenvedés iránt. Nagyon is erőteljes az együttérzés lelkülete, az empátia is. Ám néha az a gyanúm, hogy az "empátiánk" mögött olykor valami kompenzációs szándék érvényesül. Azt mondjuk, amit a szenvedő – véleményünk szerint – hallani szeretne. Legtöbbször féligazságokat. Legalább ő maga hinni tudja a gyógyulást, ha már sem hozzátartozói, sem barátai, nem hisznek benne. Ha orvosai és ápolói – úgy szoktuk emlegetni – már lemondtak róla (ami, így ebben a formában szintén féligazság). 

  Ahogy ez a részlet is az, hiszen csak fele az igeversnek. A lényegét hiszem, hogy az adja, ami kimaradt a kijelölés rendjén:  Uram, „…az éltet mindenkit, engem is az éltet…” hogy te megerősítesz és meggyógyítasz. Minden egyéb álságos együttérzés és igyekezet e hit nélkül. Uram, az élet, Te vagy!

 Ámen.