Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. (1Pét.5.5)

A gőg nem más, mint önmagunk naggyá tevése, felfuvalkodottság. Valami hamis kiválasztottsági tudat. Azért hamis, mert eredményeit, előrelépését csak önmagának tulajdonítja. A gőg megfosztja az embert egyfelől az istenfélelemtől, másfelől pedig képtelenné teszi arra, hogy másokat szeressen. Önmagát bálványozó és önmagát szerető ember a gőgős ember. Hallottam, amint mesélték, hogy egy hirtelen meggazdagodott ember azt mondta könnyelműen: elkésett az Úristen, hogy belőlem szegény embert csináljon. Sajnos, hogy később megbánta kijelentését. Visszavonta volna nyomorúságban, de már késő volt. Élhet az ember nagy egóval, ünnepelheti és ünnepeltetheti önmagát, de ez nem teszi soha boldoggá. Színlelt megbecsülést kap csupán, és a maga virtuális világának nincsenek ablakai kifele. Éppen Újkenyér ünnepén nyertük ezt az igét. Figyelmeztet arra, hogy Istennek kell hálát adni mindenért. Nem a mi érdemünk. Vigyázzunk a gőggel  és hamis büszkeséggel. Tartson mindenki önvizsgálatot, és kérje imádságban, hogy ne engedje Isten eluralkodni rajtunk, bennünk ezt az érzést. Isten tenyerén vagyunk, ő alkotott minket, az ő legelőinek nyája vagyunk, ahogy a szép zsoltárversben olvashatjuk (100.) Adjunk hálát a kegyelemért, és járjunk alázatosan Isten előtt. Alázzuk meg magunkat Isten hatalmas keze alatt, hogy felemelhessen. Ámen.