„[A fiú] még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.” (Lk 15,20b)

Ha nem ismernénk a tékozló fiú történetét, és véleményt kellene mondani arról, hogy milyen fogadtatást érdemelne a fiú az apjától, miután eltékozolta örökségét, az elutasítástól a megleckéztetésig számtalan következményt fogalmazhatnánk meg. Megérdemelné, hogy legyen következménye felelőtlen döntésének. Ebből a fogadtatásból nem tanul semmit, gondolja az ember. Azonban az élet már megtanította neki, hogy csak az atyai háznál lehet segítséget találni. Isten rólunk is pontosan tudja mennyi sebet szerzünk a világban való forgolódásunk közben. Jézus az Atyja házának nevezi a templomot. Az Atya házából indulunk és sok mindent tapasztalunk csak egy hét leforgása alatt is. A mi Atyánkhoz térünk vissza ma is, az Ő házába, hogy megtapasztaljuk ezt a fogadtatást. Nem érdemünk szerint bánik velünk, hanem azzal az Atyai szeretettel, amelyért adjunk hálát neki. Ámen.