„És gyülekezete szilárdan áll majd előttem.” (Jer.30,20b)
A Jeremiás könyvéből próféciát hallottunk. A felirat szerint Izráel és Júda megváltásáról, a Messiás eljöveteléről hallunk. Arról, hogy a szétszakadt országból hogyan lesz egy ország, és Isten miképpen védi meg a maradékot, a benne bízókat és a reménykedőket. Nagyon szép gondolat, de súlyos és bizonytalan évtizedek, majd évszázadok következtek, melyek sorra megpróbálták a híveket. Hogyan kell bízni? Először is erős hittel, hogy amit az Úr ígért, meg is cselekszi. Ezek után csak a saját hitünk mértékétől függ, hogy ne az elvárásaink vezessenek, hanem az Úr ígérete és hűsége. Ha az Úr mondja biztosan meglesz. Ismerjük jól a védőháló fogalmát és azt is, hogy hogyan működik. Kell a háló a szúnyogháló esetében, de van orvosi védelem, politikai védelem, van szociális háló. És van a sci-fi be illő energiaháló, amelynek erejét az energiaforrás biztosítja. Én ma úgy fogalmazok, hogy az „energia” hálót a személyes hited biztosítja és táplálja. Isten ott van és megvéd, de hitet vár tőled. Azért, hogy szilárdan állhass előtte. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése