“Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” (Zsolt.42,3)

 Az egyik legismertebb zsoltár (Mint a szép híves patakra ….ének). Csupán egy gond van ezzel, éppen úgy, mint a liturgia kötött szövegeivel és imádságaival is. Nagy a valószínűsége annak, hogy egy idő után szlogen marad, gépiesen mondjuk, és elveszítjük azt az állandó frissességet, ami benne van. Mintha álló vízből innánk, miközben új és új friss vizet táncoltat odébb a patak. Nosztalgia és emlékezés: milyen jó volt együtt lenni az Úrral. Együtt otthon a megszokott templomban, és most idegenben, akár elidegenült lélekkel milyen nehéz arra gondolni, hogy vannak akadályai a hazamenetelnek, a találkozásnak. Mégis a lelki szomjúság a lényeg. Hogy abban a mély imádságban is megtalálta Istent a zsoltáros. Szomjúság, azaz, hogy egyáltalán megfogalmazódhat ma bennünk, hogy távol sodortuk magunkat az élő Istentől. Vargabetüs életünkben sokszor letértünk az igazi útról. A lélek sír ilyenkor, mert érzi az eltávolodást. Bárcsak feltörne belőlünk ez a vágy ma is, hogy közelebb kerüljünk az élő Istenhez. Legyen őszinte a közeledésünk és támadjon belőle áldás mindannyiunk számára. Ámen.