„Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. ” (⁠Zsid 3,12)

     Annyi ige szól arról, hogy Istentől senki és semmi el nem szakíthat bennünket, hogy talán nem is értjük ezt a figyelmeztetést. Ha egyszer valaki megtapasztalta Isten szeretetét, oltalmát, a jónak oly sokféle megnyilvánulását, akkor mitől is válna hitetlenné, gonosszá? A "testvéreim" megszólítás nyilvánvalóvá teszi, hogy az apostol hívőket, Krisztus-követőket szólít meg, akiknél a hit nem csak látszat, vagy hirtelen fellángolás, hanem igazi, tartós megélés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy védettek, vagy egyenesen immunisak lennének a kísértésekkel, próbákkal szemben. Mindannyiunknak vigyáznunk kell, óvnunk, erősítenünk kell a hitet, a reménységet, a szeretetet szivünkben. Ha valamiben jártasak, vagy edzettek vagyunk, az nem azt jelenti, hogy onnantól hátradőlhetünk, lustálkodhatunk, hanem azt, hogy nagyobb, komolyabb kihívásoknak, próbáknak is nekigyűrkőzhetünk! Isten nem próbál erőnk felett, de nem is tétlenségre hívott el bennünket! Ámen.