"Most azért, Istenünk hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet." (1Krón. 29,13)

Ha a mai napon váratlanul és véletlenszerűen megkérdeznénk embereket arról, hogy milyen feladatokat tűztek mára önmaguk elé, valószínű, hogy felsorolásaikból kimaradna az Istennek való hála adás és az Isten dicsőítésének említése. Mint ahogy rend szerint az életünknek ez a fontos aspektusa ki is szokott maradni. Ha nincs gyógyulás, vagy nincs valami rendkívüli siker... vagy éppen nincs valami ünnep avagy személyes évforduló, akkor elmarad a hála és az Isten dicsőítése. Mintha az derülne ki ez által rólunk, hogy különösebb ok nélkül nem is vagyunk hálásak Istennek, mert ok vagy indok nélkül nem is teszünk semmit. Hol van tehát az ember lelkének egyik szépsége: az önzetlenség?

Nos... ha még megtaláljuk önmagunkban... a szívünk rejtekében, akkor a mai napon is őszintén imádkozhatunk minden különösebb ok nélkül is így: Most azért, Istenünk hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet! Ámen.