"Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hűségedért!" (Zsolt. 115,1)

Milyen idegenül csengenek ennek az imádságnak szavai korunkban. Az ember manapság inkább ahhoz van szokva, hogy kéréseit így kezdje: nekem, nekünk adj. Akinek céljai vannak, akik meglátták feladataikat és nem hanyagolták el kötelességeiket, azok ezen a héten is sokat munkálkodtak. Rengeteg elvégzett feladat, megvalósított terv van a hátunk mögött, s megannyi előttünk. Így hétvégén legtöbbször megállapíthatja a dolgozó ember: sok mindent elértem. Megérdemlem a pihenést, a köszönetet, a dicséretet, sőt a dicsőséget.

A dicsőség fényességet jelent. Sokszor fényezzük magunkat. A zsoltáros azonban arról beszél, hogy nem a mi érdemünk mindaz, amit elértünk, ezért nem a mienk kell legyen a dicsőség, bármilyen kívánatos is legyen. Ne mi legyünk a "világítótorony fénye" mások számára, hanem az Úr. Hozzá kell igazítsák az emberek életüket, ő kell irányt mutasson. A lemondás erejére van szükségünk. Kérjük ehhez mi is a segítséget, hogy Istenre mutató életünk legyen. Ámen.