2021. március 4., csütörtök

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok." (Jer. 29,11)
    Rengeteg álhír terjed a világban, nagyon sokat el is hiszünk belőle és úgy adjuk tovább, mint a biztos információt. Az ismeretlenre kíváncsi az ember, de ha életveszélyesnek tűnik a feltárása, akkor kétszer is újragondoljuk, újratervezzük, hogyan fogjunk hozzá. Éppen ezért az álhírek terjesztése, a rémisztő események felnagyítása már az ókorban sem számított újdonságnak. A megtévesztés voltaképpen már a bűneset óta része a lelki hadviselésnek, amelynek célpontja Isten nagyszerű teremtménye az ember. Másrészt viszont a bűnössé vált ember is kiválóan magáévá tette és alkalmazza is, hogy bizonytalanságot, kétségbeesést, fejetlenséget idézzen elő. 
  Jeremiás korában a száműzöttek már a végromlást látták abban, amivel önjelölt próféták zavarták meg a népet. Ma sem árt vigyázni, hogy mit hiszünk el és fogadunk el igaznak, mert könnyen megtéveszthetnek. Emlékezzünk, hogy Isten kegyelméből javunkra válhat a legnagyobb keserűség is. Bízzunk benne, hogy a mi Urunk reményteljes jövő felé vezet ma is. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése