"Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" (Mk 4,38)

     Milyen jól esik megmosolyogni a tanítványok kétségbeesését, hogy Jézussal összezárva a hajóban azt hihették, bármi baj történhet velük. Elvégre mi biztosan tudjuk, hogy Isten gyermekeiként (akik éppen ő általa lettünk gyermekké) minden a javunkra történik, semmi okunk a félelemre. Valóban nincs? Biztos, hogy semmi sem tud megijeszteni téged? Különös, hogy a tanítványok akkor féltek, amikor Jézus közvetlen közelében voltak, majd amikor nem lehettek vele, mennybemenetele után, egyáltalán nem féltek. Ugyanis akkor már olyan lelki közelségben voltak, amit semmiféle veszedelem nem írhatott felül. Ebből a közelségből valóban lehet mosolyogni mások félelmén, bátorítólag, az együttérzés és a segítőkészség jeleként. Az egész világ sóvárogva várja a bátor keresztyének szolgálatát. Ámen.