"És (Jézus) kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be - és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött." (Mk.9,36-37)

Akarva akaratlanul eszünkbe jutnak az árva gyermekek. Olyanok, akiknek elhunytak a szülei. Akiknél megszűnt a családi fészek. De eszünkbe jutnak olyanok, akiket elhagytak, akikről lemondtak. Eszünkbe juthatnak azok a gyerekek, akik a háború miatt menekülnek. Olyanok is, akiket már gyerekkorukban kemény munkára kényszerítenek. Ilyenkor arra gondolunk, hogy mit tehetnénk. Azonban az is eszünkbe jut, hogy a Gondviselő mennyei Atya gondoskodik róluk. A keresztyénség egy kisgyermek fölé hajoló édesanyával kezdődött. Gyermekké lett Jézus. Isten gyermek lett. Szinte tehetetlen, kiszolgáltatott minden veszélynek, oltalomra szoruló csöppség. Azóta másképp látjuk a gyermeket. A gyermek mosolyában és szeme csillogásában ott van a jézusi vonás. Amíg gyerek születik addig bizonyosak lehetünk, hogy Isten nem mondott le az emberi világról. Tegyünk annak érdekében, hogy vegyük észre őket, figyeljünk rájuk, fogjuk kézen és öleljük át őket, ahogyan Jézus tette. Így szeressük saját gyerekeinket, de ezt tegyük minden gyerekkel, akiket a gondviselés elénkbe hoz. Ámen.