„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!” (Zsolt 22,2)

     Az ige első felét Jézus szavaiként ismerjük, melyeket halála előtt mondott a kereszten. A keresztyén hagyomány hét mondását jegyzi, melyek a négy evangéliumból állnak össze számunkra. A zsoltár, melyből Jézus idézett,  Dávidé, ő öntötte szavakba kétségbeesését, a megpróbáltatás idejének dermesztő magányát. Az elhagyatottság, Isten távolléte, a jajgatva kiáltás (ami nem más, mint kétségbeesett imádság) hatástalansága mind azt mutatják, hogy Dávid nem érti, mi és miért történik vele. Mi már láthatjuk, érthetjük kettős célját, eredményét ennek a vívódásnak: egyrészt azonnali elhatározással Isten dicséretébe kezd, másrészt olyan próféciát fogalmaz meg, amely a Golgotán teljesedik be. Azt is láthatjuk, érthetjük, hogy nincs öncélú szenvedés, minden a javunkat szolgálja. Adjon ez jó reménységet a nehézségek, próbák idején! Ámen.