„Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus áldásának teljességével megyek majd.” (Róm 15,29)
Mindannyiunk szívéhez közel áll Tamási Áron gondolata: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Egyfajta békességet, nyugalmat, elégedettséget áraszt az otthonosság érzése. Ha Pál apostolt kérdeznénk, akkor az ige alapján valahogy így fogalmazna: "Azért vagyunk a világon, hogy Krisztus áldásának teljességét hordozzuk". Ez nem egy érzés, nem egy nyugalmi állapot, hanem küldetés, feladat, mozgató rugó. Mert nem lehet otthon ülni azzal a megelégedettséggel, hogy tele a ház Krisztus áldásának teljességével. Ezt meg kell mutatni, meg kell osztani másokkal. Ez olyan kincs, ami akkor mutatja meg értékét, amikor szétosztjuk az emberek között. És minél többet adunk, paradox módon annál több marad belőle. Kérjük mi is, azután menjünk, vigyük másokhoz is az áldást! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése