„Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: »Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!« és: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!« A második ez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat!« Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,29–31)

    Jézus gyakran beszélgetett, nem ritkán élénk vitába keveredett a korabeli hittudósokkal, teológusokkal, akiket gyűjtőnéven írástudókként említ az Írás. Mindig foglalkoztatott: miért fontosak ezek a beszélgetések az evangélium, az örömhír szempontjából? Miért kerülnek előtérbe olyan hitviták, amelyek inkább elmélyítik az ellentéteket, semmint közelítenék az álláspontokat. Jézusnak minden elméletnél és minden spekulációnál fontosabb az, hogy Istent és Isten igazságát képviselje mindenki előtt. Ez a különbség. Míg az írástudók az „iskolák” változékony tanait képviselik általában, addig Jézus minden tanítói műhely örök letéteményesére, Isten örökkévaló igazságára mutat rá. Nem a vélemény és álláspont kifejtése a hangsúlyos, hanem a változatlan kijelentés. A gyakorlatban is az Isten kijelentéséhez igazodni a legfontosabb. Minden egyéb eltörpül emellett a kötelesség mellett. Ennek ma is egyetlen útja, módja van: az Isten és emberek iránti önzetlen szeretet. Jézus nem csak megfogalmazta, de mindvégig ehhez igazodva tanított erre. Legyen áldott érte! Ámen.