szombat, május 11

„Mert ő (Isten) megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.” (Jób 5,18)

Általában az ember elfogadja a földi élet törvényszerűségeit. Az évszakok váltakozását, az éjjel és nappal egymásutániságát, a gravitációt a földön, a súlytalanságot az űrben, a születést és a halált, és sorolhatnám. Azt azonban, hogy a földi létben Isten akaratából van szenvedés és próbatétel, nehezen emészti az ember, vagy egyenesen perbe száll az Úrral, megharagszik Istenre. Pedig ennek is van oka és célja, mint minden egyéb törvényszerűségnek. A hit próbája ez, hogy áldást kapjunk és elnyerhessük az örök életet. Jób elfogadta az Úr akaratát, mert tudta, hogy Isten nem csak próbákat ad, hanem megoldást, szabadulást is.  Nem is régen, valaki ugyanezt mondta egy beszélgetés alkalmával. Voltak nagyon nehéz idők az életében, szörnyűségek, tragédiák, de az Úr megsegítette, és jelenlegi próbájában is várja az Úr szabadítását. Áldott legyen az Úr, hogy ezzel a hittel élhetünk! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése