„Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31,33)

   Közismert, hogy Izráel népe a két kőtáblán rögzítve kapta meg a Tízparancsolatot, mint a szövetségkötés emberi feltételeit. A két kőtáblát, Isten rendelése szerint a szövetség ládájában tették és együtt őrizték, az Isten gondviselésére utaló mannával, valamint a Áron kivirágzott vesszejével, a papok és léviták hivatására utaló lelki örökség jelével. Izráel házának legfontosabb értékei egy helyre – ahogy közismert nevén emlegetik – a frigyládába kerültek, amely a Szent Sátorba, az Istennek épített hajlékba lett elhelyezve. A nép viszont a bejáratok ajtófélfáira írva őrizte, a karjára, homlokára kötve viselte, mintegy emlékeztetőül Isten legfontosabb rendelkezéseit. Ez szavatolta, biztosította őket, hogy Izráel háza valóban Isten népe. 

 A ládába zárva féltve őrzött, a látható, az írott értékek azonban olyan kincsek, amelyeket elveszíthet egy nép. Isten – Jeremiás próféta szavai szerint – olyan szövetséget ígér, amelyet népe szívébe ír. Törvényt, amit népe, valóban szívébe zár, mint a bensőséges szövetség kincseit. Ma is igaz: „ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” (Lk 12,34). Legyen Isten törvénye a mi szívünkben is! Ámen.