„Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.” (Ézs 40,27)

 Tegyünk fel egy különös kérdést: Hogyan gondolkodsz a sorsodról és ügyeidről? Bizonyára mindenki sajátosan vélekedik a két fogalomról és már a kérdés megfogalmazásánál felsejlik, hogy miért. Az emberi életpályák vonatkozásában rendszerint egyetlen sorsról beszélünk, amely során általában különböző ügyeink vannak. Ettől aztán, a sors többnyire negatív töltetet kap, mert amolyan tőlünk független végzetet, eleve elrendelt folyamatot sejtünk benne. Mondhatni beletörődünk, hogy erre vagyunk predestinálva. Ez szomorú. Ezzel szemben az ügyek esetében mintha több lenne bennünk a reménység, hogy kedvező véget érnek. Hiszünk abban, ha egyik ügy kedvezőtlenül alakul, bizonyára lesz újabb ügy, újabb esély, amely számunkra kedvezően alakul majd. Egy biztos, hogy kedvezően alakul minden, ha Isten jelen van életünkben. Még a legnagyobb keserűség is áldássá lehet. Mert sem sorsunk, sem egyetlen ügyünk nincs elrejtve előtte. Krisztusban részese lett, hogy számunkra ma is áldássá legyen jelenléte. Ámen.