„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25–26)

     Olyanokat mond Jézus Mártának, Lázár testvérének, amiről sem neki, sem senki másnak nem lehet tapasztalása. Tudjuk, hogy mi az élet, és tudjuk, hogy mi a halál, de nem tudhatjuk, hogy milyen az, hogy valaki ha meghal is él, és azt sem tudhatjuk, hogy mi a soha meg nem halás. Rengeteg ember torpan meg annál a határnál, ami a tudás, tapasztalás és a hit között van. Emlékezzünk Tamásra, aki tanítványként volt képtelen elszakadni a látás, tapintás szabta korláttól. Mi is megannyi nyugtalanságtól szabadulnánk meg, ha láthatnánk a feltámadást, az örök életet. De ha nem is látjuk, ha bizonytalanok is vagyunk, éppen a nyugtalanságunk mutatja, hogy Jézus szavai visszhangra találnak bennünk, hitünk - bármilyen gyenge lábakon áll - segít befogadni a földi létünktől idegent, az örökkévalót. Jézus most mi mellénk áll, tanít, kérdez, hogy erősödjünk lelkünkben, hitünkben. Ámen.