„Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr!” (⁠4Móz 11,29)

      Hogy fogalmazzuk meg a magunk óhajtását a Mózesé mellé? Rég megtörtént az, amit Mózes még csak vágyott, Szentlélek kiáradt az emberek között, mégsem mondjuk, hogy Isten egész népét az ő ajándékai töltik be. 1Kor 12 írja le nekünk ezeket az ajándékokat: bölcsességnek beszéde,  tudománynak beszéde,  hit,  gyógyítás,  csodatévő erőknek munkái, prófétálás, lelkeknek megítélése,  nyelvek nemei, nyelvek magyarázása. Feltételezhetjük, hogy nem a teljesség igényével közli ezeket Pál, és mégis, legfeljebb nyomokban találhatók meg a keresztyén gyülekezetekben. Ugyanazt a mintát követjük, mint a pusztában vándorló nép: Isten a tisztulás, közösséggé válás útján vezet bennünket, de mi valami másra vágyunk... A kegyelmi ajándékokat értéktelen, de csillogó fémdarabkákra cseréljük, mint gyermekkorunk regényeiben az indiánok. Meddig akarunk még porral a kezünkben Isten elé állni? Bárcsak ránk is kiárasztaná lelkét az Úr! Ámen.