"Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon." (Zsolt.66,8-9)

Olyan felemelő látni azt, ahogy az emberi személyes tapasztalatok egybeolvadnak és közösségi hitvallássá alakulnak. Mint forrásvizek egyesülnek és folyóvá duzzadnak. Az ember fontosnak tartotta, hogy Isten jóságának a megtapasztalását a kultuszban is megjelenítse. Hálaénekek, dicséretek formájában jelenik meg az, ami az emberi lélekben felgyűlt. Nem hallgatták el. A szabadítás és isteni gondviselés átélése is megtörténik ilyenkor. Mindez pedig visszatér az emberre, aki ezek által változik, tisztul. Az imádság, a dicséret és hálaadás az embert is felemeli. Ezért van az, hogy az ünnepre való készülődés és maga az ünnep nagyszerű, pozitív hatással van az emberre. Fontos a léleknek újból hallani Isten nagy tetteit. Fontos, hogy legyengült, közömbös vagy kiábrándult élete újból erőt merítsen és újból reménykedni tudjon. Jó dolog bekapcsolódni ebbe a dicsérő kórusba. Győzzük le az akadályokat és igyekezzünk ott lenni, ahol a közösség egy szívvel és lélekkel ad hálát Istennek. Valóban neki köszönhetjük életünket és mindent, amit számunkra adott. Ő küldte el Krisztusban kimondhatatlan ajándékát. Ő cselekedte meg azt is, hogy gyakori félelmünk és bizonytalanságunk helyett biztosan járjunk előtte. Áldjátok Istent és neki mondjatok dicséretet! Ámen.