„Én megsegítelek benneteket, úgyhogy áldássá lesztek.” (Zak 8,13b)

  „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?” – érdemes Vörösmarty Mihály eposzának kezdősorát megjegyezni, ha a „régen jobb volt” csapdájában megrekedtünk és nem tudunk tovább lépni. 

   Az összehasonlítás mindig relatív. Adott egy állapot, az „éji homály” a sejtések és sejtetések ideje. Nincs konkrét terv, nincs határozott megoldás, csak bizonytalanság és tétova tapogatózás. Régi dicsőségre hivatkozunk, míg ki nem derül: a múltban is  fennállt a bizonytalanság.
  „Szitokszóként emlegettek titeket a népek, Júda háza és Izráel háza” (Zak 8,13a) - ezt olvashatjuk a vers első részében. Úgy tűnik, volt ez még így se. A továbblépéshez mindig az ígéretek beteljesedésére van szükség. Csak „ne féljetek, legyetek erősek!” (Zak 8,13c) az Úr megsegít ma is.  A vádaskodás elhalkul, a panasz is megszűnik és Isten áldásai nyilvánvalókká lesznek életünkben a jövőben is. Úgy legyen! 

   Ámen.