„A tanítványok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. ” (⁠Mk 16,20)

 

      Egy egészen egyszerű kérdésre keressük a választ ma reggel: hogy jobb az embernek dolgozni, élnie az életét? Folyamatos, biztos támogatással, segítséggel, vagy pedig akadályokkal, ellenszélben, falakba ütközve? Amennyire egyértelműnek látszik a válasz elsőre, éppen annyira bonyolulttá válik az ige és a tapasztalat tükrében. Az ember ugyanis, mint Isten gyermeke, földi életében a bűn ellen harcol. Ebben Isten feltétlen támogatását élvezi, de ez nem jelent sima, könnyen járható utat. A bűnben élő, azt kiszolgáló világ minden tőle telhetőt elkövet, hogy az evangélium ne írhassa felül a bűnös hajlamot az emberek szívében. Ehhez a legegyszerűbb eszköze az, hogy elhiteti, nem éri meg a fáradtságot, szenvedést, lemondást az Isten útján való járás. Az a bizonyos széles út sokkal kényelmesebb, szemnek-szájnak többet kínál! Igénk erre azt a választ adja, hogy "az Úr pedig együtt munkálkodott velük". Elég lehet ez nekünk? Biztosan! Ámen.