kedd, június 30

„Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.” (Ef 5,1–2)

Olyan vagyok, ahogyan élek. Gondolkodásom, szavaim és az, ahogyan cselekszem, amit teszek, tulajdonképpen meghatározzák, hogy ki vagyok. Persze, az ember változik vagy változhat, mert különböző hatások érik. Világi ideológiák, tanítások, különböző csoportosulások is igyekeznek befolyásolni az embert, hogy milyen legyen, mit vagy kit kövessen. Isten is tesz azért, mennyei Atyaként küzd az emberért, a gyermekeiért, hogy a krisztusi útra vezesse, azon megtartsa. Minden nap eldől, hogy milyen irányt képviselek. Egy olyan világban, ahol tombol a gyűlölködés, hatalmas méreteket ölt a közömbösség, a mindennapi életet behálózza az önzés, Isten arra biztat minket, hogy éljünk szeretetben. Sokszor nehéz eldönteni, hogy miként kell szeretni. Hogyan gondolkodjak a másik emberről, mit mondjak, mit tegyek, mint keresztyén? A kérdésben a válasz. Krisztus mindenre nézve utat mutatott. Az Isten szava határozza meg ma is és mindenkor életünket! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése