„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. ” (⁠Jób 10,12)

 

      Jób lelki vívódásának, Istennel folytatott perének egy megrendítő állomása ez a vers. Az áradó panasz, a kilátástalanság, reménytelenség közepette váratlanul felbukkan egy hitvallás. A legmélyebb gyászban, a fizikai megsemmisülés határán is látja Jób mindazt a jót, amit Istentől kapott. Ez teszi őt különlegessé: bár minden oka meglenne csak a rosszat látni, csak arra irányítani a maga és barátai figyelmét, nem mulasztja el látni és láttatni Isten kegyelmét. Olyan világban élünk, ahol egymásnak feszülnek elvek, érvek, érdekek, és ahol mindegyik oldal hajlamos csak a mások gyengeségeit és a saját erényeit kihangsúlyozni. Hajlamosak vagyunk Isten elé csak a panaszainkkal, kéréseinkkel odaállni, és a háláról megfeledkezni. Mindig legyen akaratunk, erőnk megköszönni Istennek mindazt a jót, amit ingyen kegyelméből nyertünk! Ámen.