"Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait." (1Kor 4,1)

Mit jelent nekünk ez a két kifejezés: “Krisztus szolgái” és “Isten titkainak sáfárai”? Kit, kiket látunk e szavak mögött? Rég letűnt korok mélyéről előtűnt homályos körvonalú emberi alakok? Misztikus ködben lebegő egykori nagyok? Fanatikus megszállotjai egy eszmének, akik még a mai világban is kitartanak idejétmúlt tanítások mellett? Szimpatikus bolondok, akikre szükség van néha? “Ők”? “Mi”? “Én”?

A ma reggeli igének kulcskérdése, hogy honnan nézem Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait? Biztonságos távolságból, bizalmas közelségből, vagy pedig magam is közéjük tartozónak vallom magam? Mert ez határozza meg pillanatnyi, vagy akár hosszútávú feladataimat, gondolataimat, érzelmeimet. Amikor Pál apostol e két titulust kéri ki magának és szolgatársainak, nem elkülönülni akar, hanem értelmet és célt adni mindannyiunk életének: Akik vele együtt szolgáknak és sáfároknak érezzük magunkat, szolgáljunk és sáfárkodjunk hűséggel. Akik még kívűlről néznek, a Megváltót és az Urat lássák rajtunk keresztül. Ámen.