"A mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket." (2Thessz 2,16-17)

Különös módon szólal meg ma reggel az íge. A mi Istenünk szeretetéről múlt időben beszél. Nyilván nem azért, mert Isten most nem szeret minket, hanem azért, hogy figyelmünket a múlt felé irányítsa.

Egy társaságban egy ember viccet mesélt. Mindenki nagyot nevetett. Elmondta még egyszer, már kevesebben nevettek. Aztán még egyszer, és még sokszor, míg végül már mindenki bosszankodott. Akkor azt mondta: Furcsák vagytok, hogy nem tudtok ugyanazon a dolgon többször nevetni, pedig máskor egy dologért mennyit siránkoztok…

Ma visszanézünk az elmúlt esztendőre. Ha úgy érezzük, olyasmi történt, ami miatt síránkoznunk kell, halljuk meg az ígét: Isten szeretett minket. Ott és akkor, amikor a fájdalom született. És már akkor vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg. De ha maradt még bennetek tüske, szálka, méreg, genny, fájdalom, hát most vigasztalja meg a ti szíveteket. Hogy az új esztendőt félelem és fájdalom nélkül, tisztán kezdhessük. Ámen.

Istentől áldott, boldog új évet kívánunk!

Simon Attila

Szatmári Elemér