"Óh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságainkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk." (Ézs. 64,8)

Ma reggel már ezernyi teendő, megannyi megoldásra váró feladat és sok gond és nyomorúság gondolatával ébredtem. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Visszaállva a napok pászmájába, szembesülünk a zsoltáros sóhajának igazságával: az esztendők nagyobb része nyomorúság és fáradtság. Miért nem lehetséges, hogy ezek elmúljanak? Miért kell újra és újra arra ébredni, hogy tengernyi feladat és teher, ami nekünk jut? Ézsaiás is majdnem erről beszél. Majdnem.

Istenhez fordulásakor ugyanis tudja, hogy ez szükséges része az ember életének. Engedetlenségeinknek, mulasztásainknak, bűneinknek eredménye kell legyen. Csak azt kéri, hogy az Úr Isten enyhítse az ember büntetését. Ne haragudjon annyira és ne örökre emlékezzen a bűneinkre. Az egyetlen indoka az, hogy az Ő népe vagyunk. Hát éppen ezért edz bennünket. Azért szükséges a próbatételek sorozata, hogy az Ő népe maradhassunk. Áldott lehetőség azonban, hogy hozzá fordulhatunk, amikor túl nehéz az élet, mégpedig azzal a reménységgel, hogy ő meghallgat minket. Ámen.