"Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát -így szól az én Uram, az Úr- hanem azt, hogy megtérjen útjáról és éljen". (Ezék 18,23)   

Honnan is csörgedezik a kegyelem forrása?... Hát az égből, Istenünk mennyei trónusa mellől mondhatjuk nagy örömmel...

Rá se merek gondolni, hogy a földi törvénykönyvek igazságszolgáltatásai szerint a már bebizonyított bűn illetve bűnösség nem maradhat (bár ezt országa választja!...hmmm Románia...) megtorlatlanul. Hátborzongató még csak említeni is a tálió elvét (lex talionis= súlyt mérlegelni) amelyről egyébként azt tartjuk, hogy olyan büntetőjogi alapelv, amely szerint a bosszúnak és a büntetésnek ugyanolyan jellegűnek és mértékűnek kell lennie, mint amilyet a büntetendő cselekmény okozott. Hiszen sokszor ezt érezzük az igazságosság megnyílvánulásának. Gondoljunk csak a sorozatgyílkosokra, nemi erőszakoskodókra, háborús bűnösökre, pedofil szatírokra... 

Istenünk nem osztja soha a bosszú elvét. Sokkal inkább a kegyelmét...mert bizony erről kellene akár ódákat is zengnünk... Noha Heidelbergi Káténk tanítása szerint Isten nem hagyja büntetlenül az engedetlenséget és a tőle való elszakadást, hanem azokat igazságos ítéletéből mind ideig való és mindörökké tartó büntetéssel sújtja és azért nekünk tökéletesen meg kell fizetnünk vagy saját magunk erejéből vagy más által. De Ő erről is gondoskodott, hiszen adta számunkra azt, aki képes elviselni Istennek a bűn ellen való örök haragjának súlyát, mert Ő valóságos igaz ember, mindazáltal minden teremtménynél hatalmasabb, mert Ő egyszersmind valóságos Isten is: a mi Urunk Jézus Krisztus, akit az Atya a mi tökéletes váltságunkra és igazságosságunkra ajándékozott nekünk... Aki Őt követi, az él Általa!  Ámen.