"Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!"(Jel. 14,7b)

     Gyermekkorom megválaszolatlan kérdését juttatja eszembe a mai Ige. Értettem azt, hogy Isten teremtette a földet és mindent, ami a világban van, na de a mennyet is teremtenie kellett? Ha pedig a jó Isten teremtette a mennyet, nos akkor hol lakott Ő addig, amíg azt megteremtette, hiszen számomra egyértelmű volt, hogy a kezdetek kezdetétől ott lakhat és onnan irányít mindent.

        Természetesen gyermekkorom elteltével ez a buta gondolatébredés egész más megvilágításba került. Azóta sokkal többet foglalkoztat maga az Ige...a teremtés elképesztő ténye, hiszen közben emberileg azt is látom és hallom, amikor a "teremtmény" így fogalmaz: A pénzemből és a vagyonomból egy kisebb mennyországot teremtettem magamnak! Ilyenkor egy parányi derű villan át lelkemen, mint egy válasz:...na de meddig tart ez a kis mennyország? Mert amit Isten teremtett az "visszavonásáig (?)" meg is marad, tehát örök érvényű! Úgyhogy éppen ezért még a megfogalmazás szintjén is vigyáznunk kell szavainkkal, hogy mit imádunk a múló idő múló világában... mert a "teljességet" teremtő Istenünk vonatkozásában már nem a mit, hanem a kit imádjunk formára vált a kérdés. Nyilván "azt", aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait... azaz "AZT", aki teremtette, megalkotta és azóta is szeretetével fenntartja és igazgatja a "teljességet". Ámen.