"Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem!"(Zsolt. 13,6b)

      A hálás életérzés jó kedvre derítheti az embert. A bibliában akad erre példa, gondoljunk csak a legklasszikusabbra, Miriám hálaénekére, aki boldogan énekelt és táncolt az Úrnak, mert az megszabadította népét a fáraó seregétől. Dávid is jó szívvel énekelt az Úrnak, lanttal kísérve énekét.

Ma pedig már az ének, azaz az éneklés szerves és kihagyhatatlan része az istentiszteleti szertartásainknak. Ezek szövegeikben és dallamaikban sajátosan hordozzák és juttatják kifejezésre Isten iránti életérzéseinket. A húsvéti énekeink pedig, amelyek a napokban még ajkainkról csendülhettek fel, a győztes Krisztusról és a mi örömünkről szóltak. Egyedi örömkifejezésként hat otthonunkban ezeket énekelni, mert olyan, mint egy dallamos imádság részünkről. 

     Íme a mai ember múltból hozott eszköze, amely Istenével, Urával újra összekapcsolja. Jó dolog tehát az Úrról, önmagunkról, de még inkább nagyszerű dolog az Úrnak énekelni hiszen nem kétséges: jót tett velünk... Azt gondolom, hogy jó kedvében senkit sem kell biztatni az éneklésre... 

Egy régi, szakrális, de annál inkább sokunk által jól ismert énekszöveget írok le a mai ige gondolatainak végére, amely bennem mindig ugyanazt fejezi ki: Hallelujah! Ámen.