"Gondolt ránk megaláztatásunkban, mert örökké tart szeretete."(Zsolt 126,23)

Számtalanszor eljátsztam már képzeletben azzal a gondolattal hogy mi történne akkor, ha a múlt egy jelentős és komoly személyisége összetalálkozna egy mai modern szintén komoly és felelős személyiséggel. Jómagam kíváncsi volnék beszédeikre és beszédtémáikra. Érzem és tudom, hogy szinte azonnal a szép, verettes régi ám annál szebb magyar nyelvezet a múlt magyar nyelvének patináját hozná ismét csak felszínre. Erre jó példa lehet a mai igénknek Károli Gáspár fordításában való olvasata is. Ott így hangzik: "Aki megemlékezett rólunk alacsonyságunkban; mert örökkévaló az ő kegyelme".

Megakad szemünk a "megaláztatás-alacsonyság" kifejező párhuzamán. Érzékeljük azt, hogy a lelki frusztráció ilyen formában való leírása kellően érzékelteti a mai ember, avagy a mindenkori ember visszatérő problémáját. Ugyanis a megaláztatást, a lealacsonyítást az ember lelki halálos kórként viseli szívteherként. Ezt az Igét olvasva viszont azt az üzenetet kapjuk Istenünktől, hogy Ő gondol ránk és megemlékezik rólunk megalázott-lealacsonyított helyzetünkben. Felemelő azt tudatosítanunk magunkban, hogy a megemlékezés kifejezésében benne található az a többlet, hogy a szívben őrzött emlék örökre tart, tehát Istenünk szívében örökké tart az Ő irántunk érzett kegyelme és szeretete. Ez a tudat pedig hitünk és bele vetett bizalmunk örömében a megaláztatás mélységéből a mennyei magasságig emel. Nos ezt a biztatást vigyük magunkkal a mai napon is. Ámen.