"Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való ajándék adására, a mint tettünk? Mert tőled van minden, és a miket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked." (1Krón. 29,14)

Mielőtt Dávid ezekkel a szavakkal Istenhez fordul, arról beszél, hogy "a munka nagy". Van tennivaló, mert a templomot, melyet elterveztek még fel kell építeni. Jobban mondva, lenne tenni való, de előtte  fontosabb megállni és hálát adni Istennek. A munka nagy ma is, közösségi és egyéni szinten. Védeni kell az országot a víztől, templomot kell építeni, ki kell fizetni a törlesztőrészletet, kenyér kell az asztalra... A legfontosabb azonban az, hogy tudjunk megállni. Megállni és Istennek hálát adni eddigi áldásaiért és erőt kérni az előttünk álló akadályok legyőzéséhez, a nagy munka elvégzéséhez. Méghozzá úgy, mint Dávid. Hogyan? Hasonlóan a hegymászókhoz.

Míg a hegymászók, azzal a belső és megmagyarázhatatlan indíttatással a legnagyobb csúcsra törnek, addig a keresztyén ember ugyanolyan elszántsággal a legnagyobb mélység felé kell igyekezzen. Az alázat mélysége felé. Oda ahonnan Dávid is Istenhez fordul. Oda, ahonnan mi is megláthatjuk, és megvallhatjuk őszinte imádságban a nagy munkáink előtt: Uram tőled van minden és hisszük, hogy ezután is tőled jön az erő, az áldás, a segítség.  Ámen.